Még két régi húsvéti

HÚSVÉT REGGEL

én is ide szaladtam Jézusom
Máriával tekintek az anyagba a sírba
s csak angyalaidban vagy ott jelen

harmóniumba búg ujjam alól a
Halleluja - Hála légyen - Az Istennek

támadj belém Uram
jobban mint eddig bármikor
a Te Lelked tágítsa végtelenbe lelkem
hadd legyek szabadon Tebenned
a Te boldogságod
a Te életed
a Te végtelenséged nőjön fel bennem
hogy határtalanba száguldó Lelkedet
én is görgethessem
az emberek között
. 1967

HÚSVÉT


Évenként szabályosan, szinte monotonon ismétlődnek ünnepeink. Mégsem lehet föllapozni a tavalyi, vagy az azelőtti ünnepeinket, gondolatainkat az idén. És rendjén van ez így. Kínos lenne például egy múlt-év Húsvétjára készült prédikációt változatlanul elmondani ma.

Az ismétlődő, de sohasem ugyanolyan ünnepeink sorában számomra kiváltságos helyet foglal el az idei Húsvét.

Kezdem megérteni, hogy ez a legcsodálatosabb, legjelentősebb ünnepünk. Hiszek Húsvétban, a föltámadásban. Húsvét a hitemet jelenti. Azt, hogy: mégiscsak lehetséges!

Lehet!

Nem válhat soha életem értelmetlenebbé, mint Krisztus leesett, értelem nélküli álla a kereszten.
Nem lehet soha sivárabb lelkem, mint a keresztről a semmibe-meredő fénytelen szempár.
Nem lehetek soha akaratlanabb, közömbösebb, mint a kereszten függő mozdulatlan test.

Amikor érzem, hogy ujjaim közt esik szét akaratom;
amikor az utak bezárulnak körülöttem;
amikor belémlopakodik a kétségbeesés: hát még az egymásnak-rendeltek találkozója is elmaradhat? - földereng akkor előttem a szegzett kéz, a szavak-nélküli tátott száj, a megkövesedett szem, a megőszült szakáll.

Egyszerre magasba lendül céltalanul csüngő kezem. A megértett Nagypéntek után hozsannát kiált.
Hát mégis! LEHET, kiáltom, s éledő értelmem betűzi a szót:

Lendület, Erő, Hit, Eredmény, Teljesség.
Húsvét. Nem-értelmetlen, nem-holt, nem-savanyú élet.

Életelemem, életlehetőségem ez a Húsvét. Csalódásaim, kétségeim, kereszteim, nagypéntekeim föloldódhatnak, mert Húsvét a győzelem. A lehetőség.

1969